Mindennap szembesülök azzal a ténnyel, hogy mennyire fontos a pénz a családom megélhetéséhez. Azon egyszerű okból, hogy minden nap járok a kedvükért bevásárolni. Én mint a család pénzügyminisztere, megállapítottam, hogy a családi kassza egyre karcsúbb lett.

Talán nem csak én vagyok így ezzel?

 

 

 

Feltűnt már valakinek, hogy itt Magyarországon évről évre nehezebb a megélhetés? Hogy miért…? Én nem szeretnék a politikába bonyolódni, mert nem tudok politikus ésszel gondolkodni, mivel nem is értek hozzá. Mégis, amit elsősorban érzékelek az a siralmas gazdasági helyzetünk. Manapság minden erről szól… megmérgezi a mindennapjainkat. A környezetemben is csak ezt látom, tapasztalom, néha még is úgy érzem, hogy csak én panaszkodom mindenkinek. Én vagyok az, aki ennek állandóan hangot ad. Ezt nem is igazán értem…

Nem is olyan rég… úgy 3 éve még egy keresetből éltünk négyen. Hát nem dőzsöltünk az igaz, de elboldogultunk hónapról hónapra, még a karácsonyi bevásárlás sem okozott különösebb problémát. Az árak folyamatosan növekednek, a fizetés pedig nem, vagy csak minimálisan. Ma már én is dolgozom, tehát megszaporodott a bevétel. Csak éppen a kiadások is. Most már nem tudom mire lesz elég a jövedelmünk, mondjuk jövőre, jövő hónapban vagy akár holnap, mert elég egyértelmű, hogy szűkül az időintervallum, ha így folytatjuk.

Kétségbe ejtő, hogy semmi jót nem ígér a jövő. Nem látom a végét, most már betelt a pohár. Nem hogy alig tudom beosztani a fizut egy hónapra, de semmi másra nem jut, ami plusz kiadást jelent. Mint például, ha tönkre megy valami és újat kell venni helyette, mert ugye semmi sem tart örökké - na persze a csóró embernek nincs elég pénze hogy a drágább, jobb minőségűt vegye meg - vagy amikor az egyik gyermekem táborba készül az osztályával, a másik pedig sikeresen kinőtte a teljes ruhatárát… stb. Elegem van a nélkülözésből!

Mindenkit arra bíztatnak, hogy tanuljon, járja ki a főiskolát, egyetemet, még idősebb fejjel is, mert jobb állást kaphat, ami természetesen avval jár, hogy több lesz a keresete. Na de könyörgöm, gondoljunk csak bele, ha ezt mindenki bevállalja, és ha meg is tudná valósítani, mert gondolom a cél mindenkinek ugyanaz, a jobb megélhetés, akkor nem lenne fizikai munkás a világon, aki a két kezével keresi a kenyerét, csak szellemi. Nincs a világon annyi munkahely, mint amennyire a kitanult embereknek szükségük lenne.

A következtetést levonva, ha nem vagy igazgató, jogász, menedzser, jól menő vállalkozó…vagy tudom is én még melyik jó fizetett állású, akkor eláshatod magad. Mert ezeket megfizetik, de a fizikai dolgozókat annál kevésbé.

Hogy tévedés ne essék, én tisztelem és becsülöm azokat az embereket, akik sok éven át tanulnak, hogy jól menő, jó fizető állást kaphassanak. Nem is sajnálom tőlük, mert megérdemlik. Viszont igazságtalanságnak tartom, a többi emberkére gondolva, hogy akik „csak egy szakmát tanultak”, ők vállalták, hogy a szakmai tudásuk mellett a fizikai erejüket, kézügyességüket is felhasználják a munkájukban. Ez az emberke talán nem érdemli meg a megbecsülést, az anyagiak terén?

Természetesen nem lehet minden munkakört egyformán megfizetni, ezzel én is tisztában

vagyok. A felelősségteljes vezető állást nem lehet összehasonlítani egy alkalmazottéval, mégis irreálisnak tartom a különbségeket.

Nem kétséges hogy okos, tanult emberek kellenek, ezzel nincs is semmi baj - minimum az érettségi mindenkinek ajánlatos - mert a műveltség kapukat nyithat meg, hiszen a tudás hatalom. De a magas képezettség állást nem biztos hogy ad. Erre egyre több a példa, mert sok felsőfokút végzett fiatal nem kap állást. És lassacskán kihalnak a szakmák, mert nem indítanak elegendő képzést már, ugyanis mindenki magasabb iskolába akar menni. Mert „minden” csóró vagy tehetős szülő arra törekszik, hogy vigye valamire a szemefénye és bízik abban, hogy minimum főiskolás lesz belőle, de inkább egyetemista.

Na gondolom ezzel sok ember nem ért egyet, vagy legalábbis nem mindenben, de most ez jött ki belőlem…

Dühös vagyok, hogy a tisztességes keresetünkből nem tudunk megélni. A pénz meghatározza az életem színvonalát. Ha nincs elég, akkor nélkülözök, akkor kevés a szabadidőm, pihenésem… stb.